2008. november 15., szombat

Karácsonyok

A karácsonyok nagy bulik voltak.

Én nagyon vigyázok a drótokra, azóta, hogy Tücsök volt oly szíves és a karácsonyfa égőjének a drótját kettéroppantotta. Még szerencse, hogy abban lényegében nincs áram, így csak megcsípte egy kicsit. Ez persze az első karácsonyfa volt. A másodiknál ez már fel sem merült, mert 1. eldugtam a drótot, 2. nem is akarta megenni.
A karácsonyok egyébként nagy bulik voltak. Sutyi és Tücsök borzasztóan szeretett ajándékot kapni, mondhatni, ha ajándék, akkor azt csak ők kaphatják. Ezért persze nekik ugyanúgy dísztasakba kellett tenni, mert az a legizgisebb, hogy ki kell túrni a tasakból az ajándékot.
Ők egyébként is komolyan vették az ünnepeket. Készültek rá, tetszett nekik, hogy mindenki nyüzsög, sőt, még fel is köszöntöttek, ha látták, hogy az ajándék, ami a csomagban van mégsem az övék.
Karácsony napján közösen díszítettük a karácsonyfát. Mindig tudták, hogy Ez a Karácsony, és várták az estét, amikor minden készen van, és jön az ajándék... Kedves volt, ahogy sürgettek, és az is, ahogy soha nem mulasztották el megcsodálni a "művemet" a fedíszített karácsonyfát.
A mai napig mindig veszik nekik ajándékot. És magam előtt látom, hallom, ahogy Tücsök kéri, nyomjuk meg a játékját, és hallgatja a belőle jövő karácsonyi dalt.

Tücsök Sutyival játszik




2008. november 9., vasárnap

Sutyi tincse

Egy napon Sutyi majdnem egy teljes napot távol volt otthonról (Anyu vitte magával kocsival). Tücsöknek nagyon hiányzott, kereste mindenfelé, azután talált egy tincset Sutyi "hajából" (Sutyi puli volt, zsinóros szőrű), és attól kezdve a tinccsel a szájában mászkált. Persze ez így leírva bután hangzik, de ott és akkor nagyszerű (és megható) volt.

Tücsök gyerekkora2




Tücsök hazajön

Tücsök nagyon el akart jönni velem. Amikor meglátott, elhatározta, hogy én onnan nem megyek el nélküle. Felkapaszkodott az ölembe, ha leguggoltam, járt a nyomomban, ha továbbléptem. Sok kiskutyával együtt várta az új gazda megjelenését, és az volt az érzésem, mindegyikük úgy néz rám, hogy "engem vigyél..." A tenyésztő egy másik kutyát szánt nekem, de Tücsök ezt nem hagyta annyiban. Végül a tenyésztő is belátta, hogy ő az én kutyám. Itthon az első pillanattól otthon érezte magát. Sutyi szerint nagyon is. Ezért Sutyi feljött hozzám a tetőtérbe (pedig ott nagyon melege volt), amikor elunta a kis nyüzsgőt. Persze ez a menedék sem volt meg sokáig. A kiskutya a harmadik napon szinte fellőtte magát az emeletre. És akkortól fogva minden az övé volt.

Tücsök gyerekkora



Az első történet

Tücsök a halálát megelőző három évvel került hozzánk.
Szeptemberi születésű, és ílyentájt hoztam haza. Egy nagyon kicsi területen volt sokadmagával, ezért az első, amit tett, hogy a lakás teljes hosszában vágtázott, fel-alá, mint aki halálosan boldog, hogy ekkora helye van. Sutyi kutyám (akkor hat éves) csak nézte, ki ez a bolond. Sutyi három napig reménykedett abban, hogy Tücsök csak látogatóban van, és egyszer csak elmegy. De Tücsök maradt. Ekkor Sutyi hatalmas sóhajjal beletörődött a dologba, és lassan bevezette az itteni élet rejtelmeibe. Tücsök ezt azzal hálálta meg, hogy állandóan a fülét húzta, mert abba jól bele lehetett kapaszkodni. A kis puli és a kis bichon havanese barátsága így indult.

Szeretlek Tücsök

Nyitottam egy topikot Tücsök kutyám halálát követően. Ez a Csillagvirág topik. Azt szerettem volna, ha az élet rohanásában egy-egy pillanatra megállnánk és kedves történeteket mondanánk kedves kutyákról. A mienkről, másokéról. És olvassa ezeket a történeteket mindenki, akinek örömöt okoz a kutyája, vagy aki szomorú valamiért. Szolgáljon a téma valamennyiünk örömére. A topik még ma is él. Rengeteg hozzászólás született. Tücsökről már nem írok történeteket, de ide összegyűjtöm azokat, amiket korábban írtam. Szeretlek Tücsök.